Konferenciával indult a tanév

Konferenciával indult a tanév

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium megbízásából, a TÁMOP 2.2.1-12/1-0001-2012 „A szakképzés és a felnőttképzés minőségének és tartalmának fejlesztése” kiemelt projekt* közreműködésével országos szak- és felnőttképzési tanévnyitót szervezett a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatósága.

A szak- és felnőttképzés aktuális kérdéseiről és a kezdődő tanév legfontosabb feladatairól kaptak tájékoztatást azok a szakemberek, akik részt vettek a 2014. augusztus 28-ai rendezvényen. 

 

A tervezett program szerint a köszöntők után a nemzetgazdasági miniszter, dr. Varga Mihály mondott beszédet. Ezt követően dr. Czomba Sándor, az NGM munkaerő-piaci és képzési államtitkára a szak- és felnőttképzési ágazat aktualitásairól beszélt, az MKIK elnöke, Parragh László a duális szakképzés helyzetéről, az NGM szak- és felnőttképzési főosztályának vezetője, dr. Odrobina László a szak- és felnőttképzés rendszerszerű változásairól, Palotás József, az NMH SZFI főigazgató-helyettese pedig a 2014/2015. tanév aktualitásairól és a komplex vizsgarendszerről szólt.

 

 

*a projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg







Iratkozzon fel hírlevelünkre
Név*:
E-mail cím*:
Telefonszám:
Város*:
Cég/intézmény neve:
A következő alprojektekről kérek tájékoztatást:
1. alprojekt
2. alprojekt
3. alprojekt
4. alprojekt
5. alprojekt
Biztonsági kód*:




Jogi közlemény
Személyes adatai megadásával Ön hozzájárul, ahhoz, hogy azok a Nemzetgazdasági Minisztérium mint Adatkezelő adatbázisába bekerüljenek, és azokat esetleges tiltó nyilatkozata kézhetvételéig minden további ellenszolgáltatás és külön engedélyezés nélkül az Adatkezelő saját tevékenysége céljából a jövöben felhasználhassa. Az adatkezelés során az adatfeldolgozást maga az Adatkezelő végzi. Az Ön által hírlevélfeliratkozás alaklmával önkántesen megadott, személyes adatokat az Adatkezelő dolgozóin és adatfeldolgozóin kívül mások nem ismerhetik meg, azokat bizalmasan kezeljük. Az Önről kezelt adatokat az Adatkezelő a jogszabályok által lehetővé tett, vagy kötelezően előírt adattovábbítások kivételével csak az Ön kifejezett és előzetes hozzájárulása alapján továbbíthatja harmadik személyek részére.